Nem ház a ház napelemes rendszer nélkül

Véleményem szerint manapság mindenkinek kötelessége energiát fektetni a környezetvédelembe. Ilyenkor sokan szoktak a torkomnak ugrani, hogy ez ugyanolyan, mint a vegetáriánus, vegán életforma, sokan nem tudják megengedni maguknak. Én ilyenkor mindig azt mondom, tévednek. A youtube-on, meg egyéb ilyen közösségi oldalakon rengeteg olyan videó, blogbejegyzés van, amelyeket hulladékmentes életvitelt folytató vloggerek, bloggerek készítettek, és rengetegen elmondják azt, hogy ők is arra számítottak, hogy ez a fajta életmód majd drága lesz, de teljes meglepetésükre rengeteget tudtak így spórolni. Ráadásul, ha az ember elkezd piacon, helyi termelőktől vásárolni, azzal a helyi termelőket, a helyi gazdaságot támogatja. Számomra nem tehát volt kérdéses, hogy megteszem ezt a lépést.

Én ennél egy szinttel haladóbb vagyok már, úgy gondolom, mivel már évek óta hulladékmentesen élek, úgy gondoltam, hogy a következő tökéletes lépés a napelemes rendszer lesz.

Ez viszonylag sok utánajárással párosul, ezért, amint megfogalmazódott bennem az ötlet, el is kezdtem a neten böngészni, hogy megtudjak egyet s mást a napelemes rendszerekről. Mármint tényleg, ha jobban belegondolunk, az átlagember nem sokat tud egy napelemes rendszerről azt leszámítva, hogy napenergiát alakít át árammá. De tegye fel a kezét, aki tudta, hogy például inverter is szükséges hozzá, ami tulajdonképpen ezt a bizonyos napenergiát alakítja át a lakásban használható árammá. Én bevallom, nem tudtam, egészen addig legalábbis, amíg a napelemrendszer.info oldalon utána nem olvastam komolyabban.

A legtöbb kérdésemre azért kaptam itt választ, szóval tulajdonképpen nem tartott olyan sokáig a nyomozás, mint ahogy azt fentebb beállítottam. Főleg, hogy szerintem viszonylag kevés munkája van a napelemes rendszerrel a felhasználónak. Mármint, itt tényleg kénytelen vagy a szakemberekre bízni magad. Nem tudod magadnak úgyse kiszámolni, hogy milyen teljesítményű rendszer kell, vagyis nyilván nagyjából meg lehet ezt saccolni, de én például nem érzem annyira vagánynak magam, hogy ezt kiszámoljam, aztán egy ilyen IKEA-ás megoldással megvegyem és otthon felszereljem magamnak a rendszert. Arról nem is beszélve, hogy adminisztratív munka is van vele, hiszen a megfelelő hivataloknál át kell futnia a történetnek.

Szóval én nem is gondoltam arra, hogy külső segítség nélkül kísérlem meg ezt a dolgot megoldani, amint szilárdan megszületett bennem az elhatározás, azonnal felvettem a kapcsolatot a Pentele Solarral. Ezután időpontot egyeztettünk, amelyre természetesen pontosan érkezett a kollégájuk. A helyszíni felmérés után pedig nagyon gyorsan küldték a végleges árajánlatot. Én nem szerettem volna hitelt felvenni, sajnos pályázati lehetőségem nem volt, viszont a szüleim támogatásával és a félretett pénzem egy részének felhasználásával, ki tudtam fizetni az árat, amiben megegyeztünk a vállalkozással.

Néhány héten belül pedig fel is került a napelemes rendszer a házamra. Elképesztő boldog vagyok azóta, nagyon örülök neki!