Már is növekszik a kis családunk létszáma

sport babakocsi

A márciusi lakás vásárlás szerencsére olyan jól sikerült, hogy mikor áprilisban kiderült, hogy babát várunk, a három szobának köszönhetően nem kellett szívroham állapotba kerülnünk, hiszen jól választottunk. Már a kiválasztáskor gondoltunk arra, hogy bármikor nőhet a kis családunk létszáma, az igaz, hogy arra nem számítottunk, hogy ilyen gyorsan ki is használhatjuk a sok szobát.

Napirenden állandóan a babával kapcsolatos témák vannak már hónapok óta. A szobájába már majdnem mindent megvettünk, igazi tündér baba lakosztályt varázsoltunk a színekkel, berendezéssel. Mindig is ilyen varázslatos kislány szobáról álmodoztam, és most végre sikerült is megvalósítani.

Most már csak egy nagyobb dolog hiányzik, méghozzá a babakocsi. Azért nem siettem el a vásárlást, mert tesómtól kaptunk egy fix babakocsit, ami néhány hónapos koráig kiváló, de most már úgy voltam vele, hogy addig veszem meg a következőt, míg nem vonja el egész nap a figyelmemet Lilike. Most még kényelmesen neki tudok ülni és megnézni a sport babakocsi kínálatot. Tesóm ajánlotta ezt az oldalt, ahol óriási választék van babakocsiból, és sport babakocsiból is elérhető többféle márka, típus, szín. Már az oldal betöltődésekor kiszúrtam egy piros sport babakocsit, nagyon ütős színe van. Rákattintva a képre pedig a részletes leírást elolvasva meg is bizonyosodtam arról, hogy ez lesz a nekünk való babaverda. Stílusos, divatos, igazán modern megjelenése van. Az oldal jelezte, hogy 1 darab van még raktáron, így le is adtam gyorsan a rendelésemet. Bár még egy ideig nem lesz rá szükségünk, de nagyon örülök, hogy már most meglett, ráadásul egy olyan darab, ami kényelmes, könnyen kezelhető, és a lábtartója is állítható. A lakás elég nagy, de azért nagy előny lesz az is, hogy nem fog külön helyet elfoglalni, beteszem összecsukva a gardrób aljába, és még a lakás összképét sem zavarja meg. Az utcán pedig villoghatok majd ezzel az extravagáns megjelenéssel.