Lakásavató a kollégákkal – fókuszban a csapatépítő programok

A környezetemben egyre többen vesznek lakást. Nem meglepő, hiszen benne vagyunk a korban, a legtöbb barátom és hozzám hasonló korú kollégám most értek el arra a szintre az életükben, hogy meg tudnak engedni maguknak egy lakást. Ennek köszönhetően egyre több lakásavatóra járok, ahol a társaságtól függően a legkülönbözőbb témák kerülnek elő.

Mikor egy kollégám lakásavatóján jártam akkor például a csapatépítő programok kerültek fókuszba. Elég régen dolgozunk együtt, még egyetemista éveink alatt egy gyakornoki pozíciót pályáztunk meg a cégnél, mindketten sikeresen felvételt nyertünk. Más egyetemekre jártunk, de sikerült összebarátkoznunk és már a gyakornoki éveink óta ugyanott dolgozunk, azóta jóba is vagyunk. Pont emiatt voltam egyébként én is hivatalos a lakásavató partyra, amit tartott. Nem voltunk sokan, de pár kiürült borosüveggel később már igen jókedvűen beszélgettünk a kedvenc pillanatainkról a munkahelyen.

Persze, nem azért dolgozunk ott, hogy szórakozzunk, de szerintem a munka természetes velejárója a szórakozás is, úgyhogy sorra vettük a kedvenc csapatépítőinket. Az évek alatt elég sok helyen megfordultunk már csapatépítő célzattal, de egyöntetű válasz született arra a kérdésre, hogy melyik volt a kedvencünk.

Az unalmas és egyhangú csapatépítő programok lejártak, a kedvencnek szavazott csapatépítőnk a Balaton melletti volt. Pár évvel ezelőtt mentünk a balatonpro szervezésében egy nagyszerű csapatépítőre. Természetesen, mivel a Balaton mellett voltunk, főszerepben a vizes sportok voltak, amit mind nagyon élveztünk. Egy életre szóló élmény volt a vitorláshajózás, a SUP deszkás csapatversenyek. Sosem fogom elfelejteni, ahogyan a területi igazgatónk vagy ötször beleborult a vízbe, miközben fel szeretett volna mászni a deszkára. Sokat nevettünk, mindenki borult egy-két alkalommal, de nem adtuk fel és a csapatversenyek alkalmával végül az a csapat nyert, amiben én is benne voltam. Borzasztóan jól éreztük magunkat és azóta sem voltunk még egy ilyen jól megszervezett és ennyire szórakoztató csapatépítőn, mint itt.

A csapatépítő programok elég változatosak, lehet vízi és szárazföldi programok közül választani, de kültéri és beltéri opciók is voltak itt.

Nagyon jó volt visszaemlékezni erre a csapatépítőre, amit mind nagyon élveztünk. Csak remélni tudom, hogy egyszer még visszamehetünk és újra kipróbálhatjuk magunkat a csapatversenyekben is.