Gázszerelés azonnal

Világ életemben imádtam a dizájner lakásokat. Már kicsiként is leginkább az Ikea katalógust lapozgattam, valószínűleg mindenkinek elég hamar egyértelművé vált, hogy lakberendező leszek. A saját lakásom is igyekszem, a lehető legízlésesebben berendezni, de nem riadok vissza a néha extrém vagy meghökkentő stílusú bútoroktól sem. A konyhában egy nagyon egyedi gáztűzhely kapott helyet, ami sajnos nem rég bemondta az unalmast. Vagy inkább mondjam úgy, hogy bosszú-hadjáratot indított ellenünk.

Cserben hagyott a dizájner gáztűzhely

Történt ugyanis, hogy miután megfőztem az ebédet és a család az asztalhoz ült ebédelni, többen is észrevettük, hogy nagyon érdekes szagok keringenek, és az nem a vasárnapi húsleves. Hamarosan ki is derült, hogy mit szagoltunk ki, ugyanis a szén-monoxid mérő elkezdett hangosan sípolni, jelezni, hogy szivárog a gáz. Azonnal kitereltük a gyerekeket a lakásból, kinyitottunk minden ablakot és ajtót és a gázt is elzártuk.

Gyorsan utánanéztünk, hogy hol van gázszerelés azonnal, hiszen mégiscsak egy vasárnapi napról beszélünk. Szóval eléggé kis esélyét láttuk, hogy azonnali segítséget kapunk, de szerencsére rátaláltunk a vizgazfutesszerelo24.hu oldalra, ahol nemcsak mindennap elérhetőek, hanem konkrétan 0-24 órás ügyeletben dolgoznak, tehát a nap bármely szakaszában lehet őket hívni. Budapesten és Pest megyén belül, SOS munka esetén akár 1 órán belül is kiérkeznek a helyszínre. Gyorsan tárcsázni kezdtem a megadott számot, 2 csörgés után pedig bele is szóltak a vonal másik végén. Nagyvonalakban elmeséltük mi történt és miután letettük a kagylót, egy 20 perc múlva már meg is érkeztek a szakemberek.

Profi szakemberek

A gyerekeket addig elvitte a nagymama, hogy ne legyenek láb alatt. Kiderült, hogy sajnos, megrepedt az egyik cső, olyannyira, hogy az egész csőhálózatot ki kell cserélni. Majdnem összeestem mikor meghallottam, nem csak azért, mert ez igen költséges móka lesz, hanem mert ezek szerint csak idő kérdése volt, hogy mikor történik szerencsétlenség. A szakemberek elrendezték úgy a csöveket és a rendszert, hogy ne jelentsen ránk veszélyt, de addig, amíg ki nem cserélik a csőhálózatot addig nem használhattam a tűzhelyet. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Látszott rajtuk, hogy igazi profik a szakmájukban, szinte töviről-hegyire elmondták, hogy mi a probléma forrása és, hogy hogyan lehet ezt orvosolni. Mindezt úgy, hogy még én is értettem, szóval nem kellett közben vadul szótárazni a szakszavakat.

Tapasztalat

Később kiderült, hogy 30 éves tapasztalattal rendelkezik a cég, és a náluk dolgozó kollegák, mind rendesen kitanulták a szakmát. Az elvégzett munkáról pedig olyan számlát adtak, amit a biztosítónk is elfogadott, így az anyagi teher máris nem volt olyan számottevő. A gázszerelésen kívül, foglalkoznak még vízszereléssel, duguláselhárítással és fűtésszereléssel is. Mindegyik területen tapasztalt szakemberek állnak rendelkezésre. Nem gondoltam volna, hogy azután a sok negatív tapasztalat után végre találkozom megbízható szakemberekkel, akiket nem kell napokig kergetni, mire végre óhajtanak kiérkezni, majd a munkát egyébként teljesen kontár módon elvégezni. Illetve nem csak javítást, hanem cserét, kiépítést, szerelést, karbantartást és szervizelést is vállalnak.

Tehát ha valakinek gázszerelésre van szüksége azonnal, keresse a vizgazfutesszerelo24.hu oldalon a megadott telefonszámot.