Lakásfelújításra adtuk a fejünket
A párommal már régóta tervezzük a lakásfelújítást, és az az igazság, hogy bőven ráférne egy alapos rendbetétel a lakásra. A lakást használtan vettük, egyébként is azzal a célzattal, hogy mivel amúgy is fel kell újítani, így legalább a saját képünkre formálhatjuk a kinézetét. Már nagyon várjuk, hogy kicsit a mi ízlésünknek megfelelően átszabhassuk, persze előtte még rendbe kell tenni egyet s mást. A vezetékek például még régi alumínium vezetékek, ezért a teljes lakás újravezetékezésében gondolkodunk. Ezt követően természetesen vissza kell majd javítani a falat, és festeni is fog kelleni. De ha már az alapoknál kezdünk, szeretnénk újraparkettázni a szobát is. de a konyha és a fürdőszoba teljes átépítését és modernizálását is tervezzük. Egy szó mint száz, lesz min dolgozni a lakásban.
És ha már a teljes átalakítást tervezzük, akkor nem mehetünk el szó nélkül a fűtés korszerűsítése mellett sem. Sok pozitívumot olvastunk az elektromos fűtési rendszerekről, ezért mi fejünkben is szöget ütött a gondolat, hogy talán érdemes lenne ilyen irányban gondolkodni nekünk is. Minket az infrapaneles fűtés fogott meg igazán, így kíváncsiak voltunk az infrapanel árakra is. Egy ismerősünk ajánlotta a figyelmünkbe a Klímaglobál internetes webáruház oldalát, ahol szép számmal lehet válogatni az infrapanelek közül. Összességében elmondható, hogy az infrapanel árak viszonylag széles skálán mozognak. A legolcsóbb darab csak kevéssel esik húszezer forint fölé, a legdrágább infrapanel viszont már a kétszázezres kategória alsó határát súrolja. Elsőre kicsit furcsálltuk is, mire fel ez a nagy különbség az árakban, ezért megpróbáltunk kicsit jobban elmélyülni a weboldal kínálatában.
Ami befolyásolhatja az infrapanel árakat
Azt vettük észre, hogy az infrapanel árakat elsősorban két tényező befolyásolja nagyon: a kialakítás és a teljesítmény. Utóbbit azt hiszem, nem is kell hosszasan ecsetelnem. Az infrapanelek ugyanis vékony, lapos, téglalap alakú fűtőtestek. Minél nagyobb a testek fűtő felülete, annál nagyobb alapterületet képesek befűteni. Így amíg bizonyos panelek egy kisebb lakást is képesek lennének egymagukban befűteni, addig a kisebb infrapanelek csak egy-egy szoba fűtésére alkalmasak. De a legkisebb infrapanelek például sok esetben inkább fürdőszobába, törölköző szárításhoz javasoltak csak. Azon azonban meglepődtem, hogy kinézet és dizájn tekintetében milyen széles a paletta. A legegyszerűbb és legolcsóbb kialakítás természetesen a standard fehér infrapanel, legtöbbször sima, ritkábban kissé érdesebb felülettel. Nekem már önmagában ez a fehér kialakítás is nagyon tetszett, eleganciát és harmóniát sugároz magából (a kieresztett hőn kívül, természetesen).
De ezen felül, ha már a magasabb infrapanel árak közül válogatunk, találhatunk egészen egyedi kialakítású paneleket is. A legtöbb panel perem nélküli kivitelben kapható, így az első jelentős változtatás külalakban és az infrapanel árak tekintetében is az, hogy a panelekre keret kerül. Ez legtöbbször fa vagy fém keretet jelent. A bevállalósak azonban választhatnak színes infrapaneleket is – a Klímaglobál oldalán szebbnél szebb színes infrapanel megtalálható! Az én kedvenceim talán a piros, zöld, és sárga színű panelek, ezek vidámságot, játékosságot kölcsönöznek a lakásnak. A nekem leginkább tetsző (és persze a legdrágább) kialakítás azonban a tükörsima üvegfelület. Én nagyon szívesen beruháznék erre a verzióra, bár nem tudom, a párom mit szólna az extra költségekhez. Nektek melyik típus tetszik a legjobban?