A lakásom és az autóm is egyformán féltem és szeretem

Vannak az ember életében olyan dolgok, amikhez ragaszkodik és nehezen engedi el. Van, akinek ez könnyebben megy, valakinek pedig nehezebben. Én az utóbbi csoportba tartozom. Eléggé szentimentálisnak mondanám magam. Tárgyakhoz is néha eléggé ragaszkodom, mert olyan érzések, emlékek fűznek hozzá, amikre szívesen gondolok vissza. Ezért nehéz, ha valamelyiktől kénytelen vagyok megválni. Jelen esetben a lakásomtól nem, de az autómtól megváltam. Az évek alatt nagyon megszerettem, de sajnos szükségszerű volt a váltás. Ki is néztem már magamnak egy másikat. Azonban az használt, ezért szerettem volna átnézetni, hogy minden rendben van-e vele.

Biztosra megyek, mielőtt vásárlok


Éppen ezért keresgéltem a neten, hogy hol lenne érdemes átvizsgáltatni. Így jutottam el az Autószerviz, futóműbeállítás, olajcsere, autóklíma szerviz – Méta Autószerviz Kft. oldalára. Náluk 3 féle vizsgálati típus van: műszaki vizsga előtti vizsgálat, adás-vétel előtti vizsgálat, valamint fék-futómű átvizsgálás. Szóval pont megfelelnek nekem, hiszen adás-vétel előtt is végeznek átvizsgálást. Sőt ök is kifejezetten javasolják, hogy használt autó vásárlásakor érdemes átnézetni a kocsit, mivel előfordulhat, hogy kívülről minden rendben van, de valójában nincs rendben. Ilyenkor mindent ellenőriznek, amit a műszaki vizsga előtti átvizsgálás során is szokták. Ezt még kiegészítik néhány olyan dologgal, ami a vizsgán nem, de nekünk még fontos lehet. Ezek: 

  1. a rétegvastagság ellenőrzése
  2. a futómű állapota
  3. a motor és váltó állapota
  4. a karosszéria és belső tér állapota
  5. tartozékok, alkatrészek megléte

Ezenkívül még egy próbaútra is elviszik a járművet, amely során további fontos információkat tudhatnak meg az autóról.


Ezek mellett az Autószerviz, futóműbeállítás, olajcsere, autóklíma szerviz – Méta Autószerviz Kft-nél műszeres diagnosztikát és hibakód kiolvasást is végeznek. Ez egy speciális vizsgálati formája az autónak, ilyenkor a szabad szemmel nem látható hibákat tudják feltárni. A diagnosztika náluk nem csak abból áll, hogy a hiakódot kiolvassák, hanem azután még külön műszeres diagnosztikát is végeznek.

Ezek árait mind megtaláltam a https://metaautoszerviz.hu/-n. Végül telefonon megbeszéltem egy időpontot a szervizzel, amikor odamehetek, hogy átnézzék a kocsit. Kíváncsian várom, hogy milyen tapasztalatokkal távozom és arra is kíváncsi vagyok, hogy milyen tényleges állapotban van a kiszemelt autó. Remélhetőleg nemcsak külsőleg van minden rendben vele, hanem belsőleg is.